Becsületbeli dolgok

Vannak olyan közösségek, ahol íratlan szabályok uralkodnak. Egyik drágakövekkel kereskedő csoport tagjai csak egyetlen kézfogással hitelesítik egymás között az üzletet, ezt tekintik a szerződésnek, viszont annyira szigorúan veszik, hogy aki egyszer közülük megszegi az ígéretét, végleg kiközösítik maguk közül, többé nem kötnek üzletet vele, így ennek a becsületbeli szabálynak a megszegésével automatikusan kiesik a körből. A tagok rendkívüli komolyan veszik ezt az íratlan szabályt, ezért nagyon ritkán kerül ki valaki az adott csoportból, de bekerülni is legalább annyira nehéz. Bizonyítani kell ahhoz, hogy valakit befogadjanak, okosan felépített stratégiájuk van. Ezzel magukat is védelmezik, mert ha kompromisszumokat kötnének, felhígulna és egy idő után szétesne a csapat. Ez a helyzet az egyes sportkörökkel is, habár ott lazábbak a feltételek és talán több esély is van. A becsület hosszútávon kifizetődő. A golfjáték is hasonlóan működik, az íratlan szabályok legalább annyira fontosak, mint az írottak. Nem illik melegítőben megjelenni, a sportosan elegáns öltözet az elvárt, a szövetnadrág és a galléros póló vagy ing, nem illik hangoskodni a pályán, a csapattársak tisztelete és a sportszerű viselkedés ajánlott. A rendszeresen rendbontókat, a modortalan viselkedésű egyéneket mellőzik a csapattársak. Magát a sportot is az előkelőség lengi körül. A galléros póló apró hímzéssel vagy anélkül csaknem védjegyévé vált a golfnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.