Miért kedvenc bútordarab a gardróbszekrény?

Az emberek nagy része – pláne a hölgyek -, elég tekintélyes ruhatárral rendelkeznek, még ha gyakran érzik is úgy, hogy nincs egy darab ruhájuk sem, amit éppen felvehetnének. Ezek között persze akad olyan is, amit a vásárlás óta csak egyszer-kétszer vettünk fel, vagy egyszer sem. Aztán hirtelen rádöbbenünk, hogy igazából helyünk sincs, ahol megfelelően tárolni tudnánk a ruháinkat, kiselejtezni viszont sajnáljuk. Ebben az esetben megoldást jelenthet egy jó nagy gardróbszekrény.

Azonban mielőtt elindulunk a bútorboltba, ajánlatos átgondolni, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre a gardróbszekrény elhelyezéséhez. Szerencsére többféle méretből válogathatunk, így biztos megtaláljuk azt, amelyik még be is fér a hálószobánkba.

Természetesen minél nagyobb a gardróbunk, annál kényelmesebben tudjuk pakolni. A belső elosztás szempontjából is megtalálhatja mindenki az igényének megfelelőt: vannak olyan gardróbszekrények, amelyeknek sok fiókja van, más esetben pedig az akasztós és polcos részek dominálnak. Viszont, ha kevés helyünk van, és kisebb gardróbot kell választanunk, akkor feltétlenül figyeljünk a praktikus belső elrendezésre: az akasztós részen kívül legyenek benne polcok és fiókok is.

A gardróbszekrények nagy ajtajaira előszeretettel szerelnek hatalmas tükröket, nem véletlenül. Ez nagyon praktikus, hiszen öltözködés közben egyből láthatjuk, ha valami nem stimmel ruházatunkkal.

Még egy dolog nagyon fontos, amiről ne feledkezzünk meg: a gardróbszekrény stílusa passzoljon a szoba többi berendezéséhez! Most már nincs más hátra, mint válogatni a bőséges kínálatból!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.